Egy szebb és teljesebb világért


Czikora István László klasszikus ének előadóművészként 2014-ben végzett a Pécsi Tudományegyetemen Meláth Andrea és Kiss B. Atilla operaénekesek növendékeként. A Zeneakadémián szintén Kiss B. Atilla irányításával kezdte meg tanulmányait, 2015-ben kapott operaénekesi diplomát Szegeden. A Szegedi Tudományegyetemen prof. dr. Temesi Mária és Andrejcsik István osztályába járt, ahol az okleveles énekművész-tanár szakot is elvégezte. Megnyerte a bajai Liszt Dalversenyt, döntőse volt a Simándy József Nemzetközi Énekversenynek, a Pécsi Tudományegyetem Nívódíjasa és II. helyezést ért el az eszéki Lav Mirski Nemzetközi Énekversenyen. A fiatal operaénekessel a Magyar Művészeti Akadémia ösztöndíj felhívásán támogatásban részesült pályázatától beszélgettünk.

Mivel pályáztál a Magyar Művészeti Akadémia hároméves ösztöndíj felhívására? Úgy tudom, eddigi életutadból fakadóan a koncepciód egészen személyes tartalommal is rendelkezik. Amikor 1985-ben megszülettem, elválasztottak a szüleimtől és a kőszegi Református Csecsemőotthonba, állami gondozásba kerültem. Négyéves koromig nevelkedtem ott és csak ezután kerültem nevelőszülőkhöz Őriszentpéterre. Első zenei emlékem hároméves koromra tehető, amikor az intézetben Verdi A végzet hatalma című operájának nyitányát hallgattuk, akkor döntöttem el, hogy operaénekes leszek. A nevelőszüleim később viszont arra ösztönöztek, hogy kitanuljak egy jól használható szakmát – így lett végül felszolgálói végzettségem is – és ha ezután még mindig operaénekes szeretnék lenni, csak akkor vágjak bele. Most háromdiplomás operaénekesként, énekművészként és énektanárként visszatérek oda, ahonnan „indultam”, hiszen az ösztöndíj program keretében a Vas Megyei Gyermekvédelmi Központ, Általános Iskola és Területi Gyermekvédelmi Szakszolgálat állami gondozott fiataljai számára kidolgoztam egy zenei nevelési programsorozatot. Két csoporttal foglalkozom, egy hétévestől tizennégy éves korig tartó, illetve egy tizenöt éves kortól kezdődő korosztállyal.

Külső szemlélő számára az állami intézetben nevelkedő fiatalok zárt közösséget alkotnak. Hogyan éred el, hogy a gyerekek megnyíljanak feléd? Ismerősként, barátként fogadnak el, hiszen hasonló folyamaton mentem át, mint ők, és a példámon keresztül láthatják, hogy számukra is adott a kitörési lehetőség jelenlegi helyzetükből. Az intézet vezetőjének visszajelzése szerint a gyerekek részéről soha nem tapasztaltak még ilyen érdeklődést egyetlen programjukkal kapcsolatban sem.

Hogyan, milyen állomásokból épül fel a zenei programsorozat? Elsődleges célom, hogy a zeneterápia eszköztárával az önbizalmukat fejlesszük és az egymás iránti bizalmukat erősítsük. A könnyű műfajból kiindulva közelítünk a klasszikus zene felé, számukra is ismerős és általuk is szeretett zeneszámokon keresztül ritmusgyakorlatokat, majd zongorakísérettel bizalmi játékokat játszunk és helyzetgyakorlatokat végzünk, később pedig az operaáriák beemelésével közösen adjuk elő a zeneműveket. A tizennyolc állomásos programsorozat keretében társadalmi kérdésekkel is foglalkozunk.

Tervezed-e, hogy a Szombathelyen élők is betekintést nyerjenek a közös előadásokba? Mindenképpen, hiszen ezzel elfogadóbbá és érzékenyebbé tehetjük társadalmunkat, nemzetünket az állami gondozásban nevelkedő gyerekek sorsa iránt. Úgy vélem, hogy vidéken, ahol kevésbé nyitottak egy állami gondozásban élő gyermek lehetséges örökbefogadására, ez különösen fontos.

Mit jelent számodra az elnyert ösztöndíj? Nagyon boldog vagyok és köszönettel tartozom a Magyar Művészeti Akadémiának, hiszen az elnyert ösztöndíj páratlan lehetőséget nyújt számomra, hogy életutamból, tanulmányaimból és hivatásomból fakadóan a zenén keresztül segítséget nyújtsak az állami gondozott gyerekeknek és hozzájárulhassak ahhoz, hogy egy szebb és teljesebb világban éljék majd az életüket.

A Magyar Művészeti Akadémia engedélyével. Cikk szerzője Oláh Zsolt.