Dr. István Lajos professzor
1922-2007

István Lajos 1922. március 23-án született Üllőn, de gyermekkorát édesapja bögötei földbirtokán töltötte. Tanulmányait Hosszúperesztegen a győri bencéseknél kezdte, majd Szombathelyen illetve Sümegen végezte. Eredetileg magyar-latin tanárnak, vagy katonatisztnek készült, ám édesanyja tanácsára a Pázmány Péter Tudományegyetem Orvosi Karát választotta. Budapesten 1944 őszén megszűnt az egyetemi oktatás, ezért a menekülni kényszerülő kolozsvári egyetemmel egyesült kar által létrehozott egyetemi zászlóaljjal Breslauba került. Majd Hale an der Saaleba telepítették, ahol 1945. április elején doktorrá avatták, majd a Kronachban állomásozó nagykanizsai Honvéd Csapatkórházhoz osztották be. Hadifogságba került, majd átmenetileg Bajorországban, Mistenfeldben körorvosi feladatokat látott el, ahonnét 1945 novemberében hazajött, s a szombathelyi közkórházba került, ahol ismételten ledoktorált, majd nyugdíjazásáig itt dolgozott.

Gulácsy Zoltán professzor hatására gyermekgyógyász lett, ekkor kezdett el a gyermekkori vérátömlesztéssel és a hematológiával foglalkozni. 1949-ben az országban elsőként Szombathelyen Kórházi Transzfúziós Szolgálat jött létre, amelynek vezetésével őt bízták meg. Sokrétű tudományos és gyógyító tevékenységet végzett, orvostörténeti és szakmapolitikai kutatásai is figyelemre méltóak voltak. Számos bel- és külföldi kutatóval és intézettel (klinikával) alakított ki tudományos együttműködést, belföldi és külföldi előadásai során.

A TIT-ben és a Vöröskeresztben is jelentős munkát végzett, ám közéleti szereplésének kiemelkedő szakasza a Népfrontban végzett munkássága volt, amelynek 1970 és 1990 között megyei elnökeként, 1989-től országos alelnökeként - tevékenykedett. A rendszerváltozás után 1992 és '94 között a transzfúziológia miniszteri biztosaként dolgozott, 1990-95-ig két cikluson át a Magyar Hematológiai és Transzfúziológiai Társaság, illetve 1992-től 2001-ig a szakmai kollégium elnöke volt. Ezen kívül számos bel- és külföldi tudományos társaság, munkabizottság, akadémiai bizottság (kezdeményező) tagja vagy elnöke, majd nyugdíjba vonulása után 1997-től a Vas Megyéért Egyesület elnökeként dolgozott.

A maga által megfogalmazott ars poetikája alapján egész életében az emberek, csoportok, táborok és népek között hidakat akart verni, a jó ügyek érdekében barátokat szerezni, és még kilátástalannak tűnő helyzetben sem feledkezhetett meg a közösségteremtő, féleleműző harangozásról. Életét és munkásságát a számos bel- és külföldi kitüntetése ismeri el, mely közül talán a legjelentősebbek a Munka Érdemrend arany fokozata, a Köztársasági Érdemérem tiszti keresztje, a Batthyányi-Strattman László- és a Széchenyi-díj. Őriszentpéter mellett Sümeg Város és Bögöte község díszpolgári oklevelét is átvehette, Vasegerszeg posztumusz díszpolgárává választotta. 2007-ben, 85 évesen hunyt el.