Sportélet Őriszentpéteren
Szervezett egyesületi sportélet csak az I. világháború után, elsősorban a Levente egyesület keretében volt. Azelőtt is volt játéksport, mégpedig teke vagy kugli. A községi kocsma udvarán volt kiépítve, fedett, deszkaborítású pályával. A tekézés szórakozási célokat szolgált, sokszor pénzben vagy italban fogadtak, a vesztes fizetett. A bábukat, vagy ahogy akkor mondták: babákat, gyerekek állították csekély díjazás fejében.
A Levente egyesület alapításának éve 1921. Az egyesület színe: piros-kék
A mai értelemben vett sportéletben a labdarúgás, kerékpár versenyek, és a honvédelem sportágai (futás, ugrás, dobás, stb.) szerepeltek. A levente-tér kiképzési hely, egyben labdarúgó pálya is volt. A mai óvoda épületének helyén terült el.
Az első labdarúgó szakosztályt a Levente Egyesületen belül hozták létre Őriszentpéteri Levente Egyesület (ÖLE) néven. Kiemelkedő játékosok voltak: Bedők János, Könye Zoltán, Szabó Bálint, Tóth Sándor.
Jelentős változást hozott a sportéletben 1932. július 10., amikor megalakult az Őriszentpéteri Testedző Kör. Az ÖTKÖR-nek 50 alapító és 43 pártoló tagja között 3 nő is volt (Szikszayné Szőnyi Mária, Krautzek Lászlóné, Somogyi Antalné). Ebben az időben épült Őriszentpéteren teniszpálya, köztéri park és a Zalán fürdési lehetőséget teremtettek, stranddal, öltözőkkel.
A labdarúgó csapat jelentős teljesítményt nyújtó játékosai: Babos Ferenc,Tuboly János, Tánczos, Laczó Rudi és Tibor, Marton Elemér, Mosánczker László, Szabó Bálint, Mánfai Zoltán.
A 30-as évek végén és a 40-es években: Forgács Gyula, Forgács János, Forgács Elemér, Kronekker Károly, Bedők Károly.
1935-ben megalakult az Őriszentpéteri Körjegyzőségi Polgári Lövész Egyesület. Ennek tagjai a jegyzőségi alkalmazottakon kívül lelkészek, tanítók, helyi vállalkozók és földbirtokosok voltak.
1944 nyarától az ellenséges repülők és légiriadók miatt megtiltották a nagyobb tömeget vonzó rendezvényeket.
A II. világháború után a sportpályát új helyen, a jelenleg is működő sporttelepen alakították ki. A képviselőtestület a 24./949 számú határozatában kérte az Országos Tervhivatalt, hogy 5000 Ft-ot utaljon ki e célra. A 33./949 számú határozat szerint: „Sportpályát rendbe kell tenni rohammunkával, mert az nem engedhető meg, hogy Őriszentpéter mint járási székhely, sportpálya nélkül legyen.”
A tanács megalakulása után a sportot támogatók közé az Erdészet, a Termelőszövetkezet, a Cipőgyár, és az ÁFÉSZ is beletartoztak.
Állnak balról jobbra: …, Szabó József, …, Horváth Gábor, Németh Ernő, Csillag József, …, …
Guggolnak balról jobbra: Siska Lajos, György Kálmán, Tolvaj Zoltán
1951-1990 között Őriszentpéteri MEDOSZ Sport Egyesület működött több sportággal. Színük: piros- fekete.Legnépszerűbb a labdarúgás sportág. Az öltöző és szertár megépítéséig a művelődési ház, a tanácsház, Gelka épület, de kazánház, sőt alagsor is szolgált öltözőnek. Az 1976-ban épült öltözőt zömében társadalmi munkában építették. A csapat a járási I. osztályban szerepelt. A 70-es 80-as években Gömbös Mátyás, Korán Miklós, Forgács János, a 3 Kocsis: Ferenc, Medárd és László, Bognár László, Horváth Géza nyújtottak kiemelkedő teljesítményt.
Állnak balról jobbra: Janzsó István, Bokányi Dezső, Tolvaj Sándor, Kocsis Ferenc, Forgács János, Takács Ferenc, Babos Ferenc, Németh Ernő, Zoltai Tibor, Gömbös Mátyás
Guggolnak balról jobbra: Hurák József, Tóth László, Bognár László, Horváth Géza, Harcz Ernő, …
Állnak balról jobbra: Németh Ernő, Fekete László, Kovács József, Horváth Géza, Babos Ferenc, Szabó Csaba, Zsigmond Jenő
Guggolnak: Forgács János, Kocsis László, Bokányi Dezső, Tolvaj Sándor, Takács Ferenc, Kocsis Medárd
Állnak balról jobbra: Jakosa Tihamér, Fodor Gyula, Nagy László, Zoltai István, Horváth László, Fekete László
Guggolnak balról jobbra: Horváth Géza, …….., Kocsis László, Könye Dániel, Németh Ernő, Ifj. Rimán László
Álló sor balról jobbra: Horváth Géza, Jakosa Tihamér, Kékedi János, Németh Ernő, …….., Fekete László, Tolvaj Sándor, Fölnagy László
Guggolnak: Kálmán György, Könye Dániel, …….., Gorza Tibor, Siska Jenő, Császár László
A MEDOSZ SE idején az 1960-as és 70-es években megyei I. osztályban szereplő röplabda csapat működött. Edzők: Vörös László és Rimán László voltak. A cipőgyári részleg női röplabda csapata 1975-77. években megyei I. osztályban a 4. helyet is megszerezte. Edző Keszte János volt.
A sakkozók a falusi szpartakiád versenyeken jól megállták helyüket. A 80-as években 3-4. helyen többször is végeztek.
Népszerű sport még a teke és az asztalitenisz.
MHSZ lövészklub a 60-70-es években helyi és megyei versenyeket szervezett. A lövészklub vezetői Loós Gyula és Sásdi Károly voltak.
Őriszentpéteren néhány évi hanyatlás és szünet után 1991-ben alakult újjá a sportegyesület és vele együtt a labdarúgócsapat is. Az 1993/94-es szezonban Őriszentpéter az utolsó mérkőzésig a környék sikercsapatának számított. A bajnokságban végig vezetve, az utolsó fordulóban szorult gólkülönbséggel a második helyre.
Állnak balról Volner Szilveszter, Babos Béla, Korpos Sándor, Mesics Zoltán, Őr Zoltán, Németh Miklós, …,
Guggolnak: Őr Péter, Forgács Gábor, Nagy Tibor, Kecsmár Zoltán, Bokányi Tamás, Babos Tamás, Hári István, Tamaskó Csaba
Kapusok: Farkas Zoltán, Csóbor Róbert
Állnak balról jobbra: Mesics Zoltán, Forgács Róbert, …., Volner Szilveszter, Németh Ernő, Korpos Sándor, Csóbor Győző
Guggolnak: Kercsmár Zoltán, Gömbös Sándor, Babos Ferenc, Reider Lajos, Forgács Gábor, Őr Zoltán
Kapus: Csóbor Róbert
1994. az iskolai labdarúgás mai napig legeredményesebb éve. Az I. korcsoportosok (6-10 évesek) veretlenül, egy kapott góllal lettek a diákolimpián megyei bajnokok, majd Pétervásáron (Eger mellett) megrendezett országos döntőn 24 csapatból (19 megyei bajnok és 5 budapesti) az ötödik helyet szerezték meg. A torna rangjára jellemző, hogy a díjakat a legendás Puskás Öcsi adta át.Az országos döntő gólkirálya Marton Zsolt különdíjat vehetett át. A csapat tagjai: Peresztegi Csaba, Kozák Lajos, Szép Zoltán, Gorza Péter, Marton Zsolt, Balázs Ferenc,Császár László, Kovács Gyula, Magyar Zoltán, Grózinger András. Felkészítő: Horváth László
A 90-es években nagy népszerűségnek örvendett a nyaranta megrendezett „Zalán innen, Zalán túl” labdarúgó-mérkőzés. Az igazolt játékosok mellett a labadrúgást szeretők nagy tábora képviseltette magát ezeken a rendezvényeken. Zoltai Tibor „Figaró” halála után sporttársai, barátai az emléktorna megszervezését 1992-ig megtartották.
2001-től Király Kupa néven éjszakai kispályás labdarúgótorna vette kezdetét. Eleinte hat férfi és három női csapat vett részt. Később a meghívást elfogadók szerint változott, alkalmanként gyermekmérkőzést is játszottak.
Babos Béla halála után sporttársai, volt munkatársai, barátai kezdeményezésére 2001-től kispályás labdarúgó emléktornát szerveznek.
A jelenlegi vezetőség 2005. július 1. óta irányítja az óriszentpéteri Sportegyesületet.
A sportöltöző felújítására 2005-ben nyert 5 millió forint pályázati pénzt 2,5 millió forint értékű társadalmi munkával egészítették ki helyi vállalkozók. 2006-tól korszerű, de néha még bővítve is kicsinek tűnik a létesítmény. Ezt követően elkészült a pálya világítása, labdafogóháló, valamint a pályát övező árokrendszer.
Az Őrségi Kistérségi Társulás több sportágat érintő amatőr versenyeket szervezett.
Asztalitenisz, kosárlabda, női és férfi teke, női kispályás labdarúgás, férfi és gyermek labdarúgás éjszaka, Vadása tó úszóverseny szerepelt a kínálatban, őrségi települések helyszíneivel. Az asztalitenisz és a férfi teke kivételével minden versenyen szerepeltek őriszentpéteriek.
A sportegyesület vezetésének célja a megválasztás óta az volt, hogy a megyei II. osztály körmendi csoportjában egy ütőképes futballcsapatot hozzanak létre, amely a mezőny első felében képes maradni. Négy bajnoki szezonban 4-6. helyen végeztek. 2009 április 12-én Ivánc ellen játszott utoljára Őriszentpéteren a csapat. A futballpálya felújítása – teljes gyep csere – miatt Szalafőn, majd Nagyrákoson játszották focistáink a hazai mérkőzéseket.
2009. őszi időszakában a csapatot egyre jobban játszó, egyenletesen teljesítő, összeszokott játékosok alkották. Pacsi Péter távozása után Albert Attila lett a csapatkapitány.Tizenegy győzelem, két döntetlen és egy vereség után őszi bajnokként zárt az őriszentpéteri gárda. Az utolsó mérkőzésen egyik legszebb, legizgalmasabb játékot a rivális Halogy ellen produkálta a csapat. Őriszentpéter 5 gólt, Halogy 1 gólt rúgott.
Őszi tabella: 1. Őriszentpéter 35 pont, 2. Halogy 31 pont, 3. Csörötnek 29 pont
A 2010-es évet komoly téli edzésekkel indította a csapat. Sajnos a kapus Gergály Ádám súlyos sérülést szenvedett. Új kapussal – Sömenek Róbert – , nagyon elszántan küzdött tavasszal mindenki a bajnoki címért. A második forduló után élre állt, egy hétvégén volt csak második helyen a csapat. Az utolsó előtti hétvégén, Gasztony ellen eldőlt, hogy Őriszentpéter mindenképp a bajnok. Vendégként Gasztonyban 4:0 ra sikerült győzni. Eufórikus ünnep vette kezdetét.
Június 13-án Halogyot várta a csapat a felújított, új gyepes pályán. A Halogy elleni mérkőzés előtti héten példaértékű összefogással, sok társadalmi munkával dolgoztak a pályán és környékén, hogy az eseményhez méltó körülményt biztosítsanak a labdarúgóknak és a szurkolóknak. A csapat győzelemmel hálálta meg a szurkolóknak a lelkesítő hozzáállást. A mérkőzés végén Fekete László sportkör elnök és Őr Zoltán polgármester köszöntötte a labdarúgókat, szurkolókat és vendégeket. Öröm, hogy 2004-ben megyei II. osztályba feljutott a csapat, de az idén a megyei II. megnyerése után 2010. a csúcsrajutás éve, megyei I. osztályba juthat fel a csapat. Az ünnepség folytatásaként Molnár Imre a Vas Megyei Labdarúgó Szövetség Körmend Városi Versenybizottságának elnöke átadta az érmeket és a bajnoknak járó serleget a játékosoknak és a vezetőknek. Végül a sportegyesület és az önkormányzat minden jelenlevőt megvendégelt.
A bajnokság végeredménye: 1. Őriszentpéter 67 pont, 2. Csörötnek 60 pont, 3. Nádasd
Góllövők: 1. Albert Attila 17 találat, 2. Csonka Adrián 16 találat, 3. Kovács Roland 14 találat
A csapat 82 gólját 15 játékos lőtte.
Albert Attila a csoport góllövők listáján másodmagával az 5. helyen végzett.
Bali László, Csonka Adrián és Mácsek Zsolt minden mérkőzésen pályára lépett. A csapatot jól összetartó Torontáli József játékos-edző egy alkalommal hiányzott.
Aranyérmet kapott: Gergály Ádám, Sömenek Róbert, Babos Gergely, Zsiga Márk, Mácsek Zsolt, Bali László, Varga Attila, Varga Norbert, Miszori Balázs, Bognár István, Kovács Roland, Csonka Csaba, Csonka Adrián, Deres Tamás, Embersics Péter, Balogh Norbert, Póczak Máté, Pacsai Péter, Torontáli József játékos-edző, Őr Péter, Albert Attila csapatkapitány, Fekete László elnök, Bognár László menedzser, Mihály Ferenc elnökhelyettes, Varga Gábor gyúró
2010. április 23-án Fekete László sportkör elnök a labdarúgás érdekében végzett tevékenységéért „Vas Megye Labdarúgásáért” kitüntetést vehetett át Szombathelyen dr. Gadányi Károlytól a Vas Megyei Labdarúgó Szövetség elnökétől.
2011. januárjától Mihály Ferenc vette át a sportkör irányítását, amely jelenleg a Vas Megyei II. osztály körmendi csoportjában játszik.
A Sport Egyesület a bajnokságon túl évente megrendezi az “Őrség Kupa” kispályás labdarugó tornáját, a Bozsik Programban szereplő U/7, U/9 és az U/11-es korosztályok számára.