Egy helyi termelői piac létesítésének szándéka már régen megfogalmazódott Őriszentpéteren a helyi adottságokra, a lakossági igényekre és a fő fejlesztéspolitikai irányokra alapozva. 2012. július 7-én régi álom vált valóra: Helyi Termelői Piac nyílt Őriszentpéteren a Sportpálya melletti parkos területen. A piac működése a kezdetektől fogva sikertörténetnek számít. Termelői oldalról átlagosan 10-12 állandó résztvevővel és mindig egy-két újabb termelővel üzemel egyre nagyobb látogatottság mellett. Nyaranta az árusítók létszáma már meghaladja a húszat, nagyrendezvényeinken, az Őrségi Vásáron és az Őrségi Tökfesztiválon pedig elkerüli a harmincat is. A vásárlók között elég sok a turista. A termékeket pillanatok alatt elkapkodják, így 10-11 óra után az árusítók némelyike már el is kezd elégedetten összepakolni. Az árukínálat bőséges és rendkívül széleskörű. Kaphatók kiskerti zöldségfélék, házi készítésű szörpök, ivólevek, sajtok, méz, tökmagolaj és egyéb növényi olajok (mák, dió, mogyoró), húsok, lekvárok, befőttek és egyéb biotermékek. A piac minden szombaton 7:00 – 12:00-ig tart nyitva, amely a nyári hónapokban, júniustól szeptemberig kiegészül egy szerdai nappal is a turizmus generálta keresletnövekedés és a szezonális árubőség miatt.
A helyiek és a turisták által egyaránt előszeretettel látogatott helyszínen egyre több helyi termelő jelent meg árusítóként tovább és tovább gerjesztve a fellépő keresletet. A hivatalos átadásra 2012.09.29-én, a IX. Őrségi Nemzetközi Tökfesztivál alkalmából került sor. A létszám növekedésével fontossá vált, hogy az infrastruktúra is fejlődjön. A kezdeti sörasztalos megoldás helyett ma már 20 nyári és 8 téliesített pavilon teszi kényelmesebbé a kiszolgálást és a vásárlást tökéletesítve a helyszín látványát és tájba illeszkedését. A közeli tervekbenm szerepel egy Vásárcsarnok létesítése az előzőekben említett szempontok szem előtt tartásával.
A piac létesítésével nem csak a helyi gazdaság kaphatott egy lökést, egy többlet motivációt, hanem egy új turisztikai termék is megjelent az Őrség palettáján. Ez ráadásul nem is igényelt komolyabb befektetést, csak határozott szándékot és erős összefogást, amelyet egészen a kezdetektől nagyon komoly lelkesedés fűtött. Ez a csapásirány azoknak a mezőgazdasági és turisztikai adottságoknak a hatékony kiaknázását jelenti, amely stratégiai célként a helyi gazdaság erősítését, a térség népesség megtartó erejének a fokozását és a helyi életminőség javítását egyszerre szolgálja.
Őr Zoltán