Kedves Látogató!
Nem csak megemlítendő, hanem kötelezően kiemelendő is, hogy az említett térség Őrség néven vált közismertté és közkedveltté Magyarországon, amely sok tekintetben különleges. Egyrészt nem földrajzi, hanem történelmi tájegységről van szó, amelynek lakossága a honfoglalás kora óta egy helyben él és nevét a történelemben betöltött fontos szerepéről, az ország nyugati határának őrzéséről kapta. Páratlan épített öröksége, speciális (szeres) település szerkezete máig fennmaradt. Másrészről az Őrség egy speciális és egyedi, erdők-, különleges élővilágú rétek-, kaszáló-gyümölcsösök borította dimbes-dombos természeti táj, amely 2002. március 1-e óta nemzeti parki védelem alatt áll.
Őriszentpéter az 1500-as évek közepe óta tölt be fontos szerepet az Őrség életében. Szent Péter templomát ekkor – a török harcok idején – alakították erődtemplommá, amely megalapozta térségközponti szerepét. A jelen korban természetesen más készségek értékelődtek fel és játszanak fontos szerepet egy térség közösségének az életében.
A mai Őriszentpéter csekély mérete ellenére ugyanis sok tekintetben kitesz magáért. Központi szerepet tölt be a természetvédelem mellett az oktatás-, az egészségügy- és a közigazgatás területén. Turisztikai szerepe és pozíciója szintén kiemelt. Rendezvénykínálata pedig megyei jogú városokéval is felveszi a versenyt. Büszkén említem meg például az Őrség legnagyobb múltú programját, az Őrségi Vásárt és fiatalabb testvérét, az Őrségi Tökfesztivált, de országos hírűek a Hétrétország – Szerek és Porták Fesztiválja és a Virágzás Napjai nevet viselő, civil szervezésben megvalósuló rendezvényeink is.
Tekintettel azonban arra, hogy minden helyben fellelhető érték, látnivaló és csoda bemutatása csak a megemlítés szintjén is jelentősen meghaladná egy köszöntő még elfogadható terjedelmét, ezért tisztelettel javaslom helyette inkább a virtuális barangolás megkezdését!
A város önkormányzata és az itt élő emberek nevében kívánok nagyon jó böngészést a megújult honlapon; kellemes ismerkedést és időtöltést, és sok-sok élményt Őriszentpéteren és az Őrségben!
Őr Zoltán
Őriszentpéter polgármestere